Majd egy hónapja jelentkeztem utoljára, de most, készitettem egy újabb videó anyagot. Bocsi aki képeket várt, annak most csalódást okoztam, hamarosan fotókkal is jelentkezni fogok, addig is akit érdekel a Facebookon találhat frisseket. Elmúlt hétvégén a sármelléki volt orosz laktanya épületeiben modellfotózott a kanizsa fotó klub, ime az összeállitás:
Most, hogy rájöttem a fényképezőt lehet videozásra használni, kinyilt egy újabb kapu ami mögött lehetőségek egész tárháza vár. De kezdetnek ime egy rövid részlet a Tüskevárból:
Beköszöntött a nyár, porzik a horizont menni kell fotózni. Hirtelen ötlen lévén gyors pakolás és a fotós kolléga már itt toporzékolt az ajtóban, menjünk már menjünk már. A kiskanizsai voltlőtérről már hallottunk foszlányokat de nem tudtuk mifán terem, megcéloztuk. Felfegyverkeztünk, Canonnal, állvánnyal rohamsisakkal minden amire szükség lehet nálunk volt :) 12 óra környékén kint voltunk a terepen, nem a legideálisabb időpont a fotózásra a nap magas állása miatt. Körbeszimatoltunk, pár épületen kívül azonban mást nem találtunk. Csinátunk pár HDR képet, ahol nem számit épp hol jár a nap, úgyis minden világos, erős szint kap a végén. A terep megőrizte régi hangulatát, remek kilátás nyilt az egykori “háborús” helyszinre. Csináltam pár video felvételt is, ez már szokásommá vált, hisz az 5D video képességeit hiba lenne nem kihasználni. 1-2 órás kommandózás után visszavonulót fújtunk, dög meleg volt, és a téma is lehasalt. Összeszórtam a képeket egy slideshowba, igazán jó hangulatú katonadolog sikerült.
A szombati fotótúra helyszíne és témája már a héten eldőlt, Zalaistvánd, kockásliliom. Nem volt ellenvetés senki részéről, hisz ez a kis virág mindenki számára nedves, nekem különösen. Gondoltam előrelátó leszek és mindenki figyelmét felhivtam, hogy hozzon polifómot vizálló cipőt. állványt. Ebből nekem csak az állványt sikerült bepakolnom, de legalább a többiek felszerelkeztek. Sajnos nem indultunk el időben, igy már magasan járt a nap amikor kiértünk a falu határába, ahol kiváncsian és türelmetlenül szaladtunk a mezőn, mire végre valaki felkiáltott, ott van. Volt ott több is mindenkinek jutott, kiválasztottuk a nekünk tetszőt és sátrat vertünk, már akinek volt. Csodás látványt nyújtott az ellenfényben tündöklő liliom. 30 perc fotózás után, amit a Gellérttől el el kuncsorgott polifómon tudtam megvalósítani, átvonultunk az út másik oldalára, ahol lélegzetem elakadt akkora tömegben hajladoztak a gyenge szélben a kockás liliom falkák. Csodaszép. A földön kuporgástól elmacskásodott tagjainkat, a közeli szalmabálakupacon orvosoltuk, bálafutást rendeztünk amit mindenki marhára élvezett.
Liliom fotóval teli kártyáinkkal ebédre már itthon is voltunk. Nem hagyott nyugodni, hogy nem értünk ki aznap időben a liliomtelephez, így lelkes Gellért pajtással hétfő hajnalban, 6:00, indultunk is újra befeküdni a liliomágyba. Szerencsés fényviszonyok mellett heverésztünk a zalaistvándi réten a napkeltében ébredező kockások között, még több és még jobb fotók készültek, örömmámorban úszva nyomkodtam az exponáló gombot.
Jó volt látni, hogy ez a ritkának mondható védett növény, milyen nagy számban található meg. Egyik kedvenc fotósorozatomat készitettem el itt. Köszi lilik!
Nicsak a kedvenc számom minden féle verzióban megtalálható ebben az időpontban, ez jó, amúgy a 13. Tegnapi napom fejvakarással indult, mivel az egész délelőttöm szabad, nem heverészhettem tétlenül, valamihez kezdeni kell. Ekkor jött az ötlet, hogy irány Bázakerettye meglátogatom hoteles barátokaimat és persze viszek Canont is, hátha akad valami téma, persze már akkor tudtam, hogy biztos akad, hisz pompázik a tavasz. Csodálatos tiszta időben élmény volt már a kocsikázás is. Megérkeztem mosolygós barátok tovább üditették a napot, finom ebéd elfogyasztása után belevetettem magam a szomszédos erdőbe témára vadászva. Nem kellett megerőltetnem magam, ott hevert lábaim előtt a pompázó virágszönyeg. Lefeküdtem és már kattogot is az EOS zárja, a madárcsicsergés mellett ez is igazán kedvemre való hang. Apró bokrok, ellenfényben gyönyörűen mutató friss zöld hajtásokkal, kicsi szines virágok millió számban, fák ágai között beszűrödő fénysugarak, rajzolni sem lehetett volna szebbet. Nem voltam tovább 30 percnél de olyan tavaszmegérintő élményben volt részem, ajánlom nektek is, menjetek ki az erdőbe hisz a most éledező természetnél ritkán lát szebbet az ember. Következő tavasz van expedició szombaton lesz amikor is a Fotó klubbal megyünk kockás liliom vadászatra.
Az elmúlt hétvégén, hogy lassan beköszönt a tavasz, túrát szerveztünk Maróc község térségébe, ahova meghívtuk Horvátországból fotós barátainkat is, hogy tartsanak velünk. Reggel 8:00 HSMK találkozó ahova mindenki időben érkezett, kitaláltuk, hogy mégsem Maróc lesz a cél, hanem a becsehelyi hegy ahol most virágzik jónéhány kora tavaszi erdei növeny amit levadászhatnánk. Igy elindult kicsi de annál lelkesebb konvolyunk a becsehelyi szőlőhegyek fele. Megérkezésünk után alig kellett pár lépést tenni, máris valóságos virágszőnyeg fogadott bennünket. Ennek eredményeként pár percen belül minden 3 méterre jutott egy fetrengő fotós, sokszor úgy éreztem nem tudod elég mélyre feküdni, hogy a virágok szintjéről készithessek felvételt, igy kuszva mászva kerestük a legjobb fotóalanyt a még alacsony és kissé nedves aljnövényzetben. A Horvát barátok először kicsit furcsálták a helyszint, hogy mit is keresünk omladozó borospincék között, de aztán kedvet kaptak és mindenki talált magának fotóznivalót. 12 óra körül érkeztünk vissza a kocsikhoz, Peti kolléga szalonnával megrakta autóját (már reggel) és a Maróc közelében lévő kis telkükre invitált bennünket sütögetésre. Nem kellett senkit noszogatni, 20 perc múlva már a nyársra felfűzött szalonna szeletek várták a tűz jótékony hatását. Volt ott minden, kézzel ásott halastó, békainvázió, gumicsónak, légpuska, fenyőültetvény… sorolhatnám. Peti jó házigazda. Kellemes beszélgetés után, jóllakottan indultunk haza, remek túra volt, a képek hamarosan érkeznek.
Szombat reggel egy rögtönzött fotótúrára indultam a klubbal, a fotózás helyszine naggyából az indulás előtt 3 perccel dölt el. 10-en verődtünk össze, 2 autónyi fotós indult rohamra Kerkabarabás borospincéi ellen. Az idő rendben volt, napsütés, itt ott erősebb széllökések, nem volt a legideálisabb az égbolt, hiszen fatyolfelhő volt mindenfelé ami megneheziti a helyes exponálást, de ez az a tényező amit nem áll módunkban befolyásolni. 9 óra körül értünk a helyszinre, nehéz leirni mi is fogadott bennünket, mivel sem öreg pincesor sem felújitott utak vagy pincék hanem a kettő között találtuk magunkat. Ami feltünő volt az a nagy mennyiségű szemét mindenfelé. Ahol épp sikerült megállni az autóval a kedves kultúrembernek oda dobta ki szállítmányát. Volt olyan szakasz ahol egyensúlyozni kellett a szeméten, ha tovább akartunk haladni. Egyik pillanatban azt gondolhattuk egy elhagyott helyen járunk, a másikban pedig felújitott napelemmel felszerelt házakat találtunk, fura egy keveredés volt. Kb 11-ig töltöttük ezen a helyen a memóriakártyákat aztán indulás Lenti felé, hogy ott a még kinem nyílt tőzikéről készitsünk jobbnál jobb fotókat. :) Mi ezt szépen ki is hagytuk mikor megláttuk a parkerdőt ahol még nem nyílnak a virágok nem volt kedvünk betérni. Ezzel zártuk is a napi fotósakciót, képeket hamarosan feltöltöm.
A hétfői fotóklub ma esti találkozója egy rendhagyó helyen lett összetrombitálva. Egy bevásárló központban megrendezett Oldtimer kiállitásra voltunk meghivva. 2 órán keresztül fotózhattuk a nagypapa korú autókat, motorokat. Kb 20 fotóssal együtt nyüzsögtünk a régi monstrumok körül, mindenki kereste a megfelelő szöget, beállítást. Volt aki egyből ráhangolódott a témára, volt akinek több időre volt szüksége. Cserélgettem az objektíveket, minden nézőpontot kipróbáltam végül az 50/1.8-ra esett a választás, ez volt legtöbbet a vázon. Kevés fény volt, sok zavaró háttérelem, igy kis mélységgel dolgoztam. Rengeteg részletről készült fotó, pár napon belül feldolgozom őket és közzéteszem. A két óra amit erre szántunk hamar elszállt, ez már nem ér meglepetésként, a keresőn keresztül gyorsabban pörög az idő. Mindig nagy örömmel fogom a masinát és komponálok fotós barátokkal együtt, hisz sokat lehet tanulni egymástól és jó látni, hogy ugyanaz a téma hány féle képpen tud megjelenni más más szerzőnél. Hamarosan beindul a tavasz és elszaporodnak a fotósok a külső helyszineken is, védett fajként kezeljétek őket!
- Felkerület a balatoni jégpáncél idején készült fotók akit érdekel megtalálja a képtárban vagy a következő képre kattintva:
A szombati túrán készült pár darab panoráma kép is (180 fok) amik a ma este folyamán össze is álltak. Ime 2 db a fagyos Balatonon készült felvételekből: A 15-20 képből álló sorozat kézből készült igy előfordulhat benne illesztési hiba. Ez kizárólag a lustaságnak köszönhető mivel nem volt kedvem cipelni az állványt és a panoráma fejet. Persze illesztéskor ezt mindig többszörösen meg is bánom.
- Leültem, hogy egy kicsit frissitgetem a weblapot, amit mellesleg elég ritkán teszek. Ez a februári időszak mondhatjuk holtszezon a fotózásban, jelenleg se hó, se szinek. Fekete fehérben lehet gondolkodni, de én inkább a HDR szineket választottam, ami valakinek tetszik valakinek nem. Fotópajtásokkal nekiszaladtunk már két alkalommal is, hogy végigfotózzuk “kedvenc” városunkat, hát több kevesebb sikerrel ezt teljesitettük is. Szürkeség lévén jöttek a HDR akciók. A városban található romos épületekhez szerintem remekül illik a túlszinezett, túlhúzott szinvilág. E héten horvát fotóbarátok terveznek Csáktornyán egy fotómaratont amin lehet, kis számban ugyan, de részt fogunk venni. A tavasz már jó lenne, ha kibújna, újra szinekkel, témákkal telik meg a világ ami fel fogja lelkesiteni a fotózás imadókat köztük engem is. Ha épp időtök engedi egy tavaszváró dalt dudoljatok el, hátha segit.
Krisztian Kovacs likes
“OTT SZALAD, OTT BALRA!”
Fotók a galériában, katt a képre!
www.treninghotel.hu
Glockner mászás 2 nap, plus egy éjszaka ráhúzás: fotózás.
The Grossglockner
- Üdvözöljétek a legújabb, legkisebbet. Canon 550D
Hotel Ciklámen
- Felkerültek a lendvai és muraszombati fotótúra képei, ime egy kis izelitő:
További fotókért katt a képre.
Nem volt meleg Muraszombaton, mint a mellékelt ábra mutatja. 2 órás “ismerdmegmuraszombatot” sétálás utáni állapotban, viszont jó pár fotóval gazdagabban. Köszi Muraszombat.
Photo by Goór G. vs Nikon D90
Tibike megfigyelte, hogy a Diavetités funkció még nem az igazi, hamarosan javitva lesz. Köszi az észrevételt.
Ez a video pedig Gábor baráttól érkezett, érdemes megnézni :):
Tegnapi napon, kirándulást tettünk a szomszédos Lendva városába. 2 autóval vonultunk a szivárvánnyal átölelt találkozási pontra ahol már nyüzsgött a sok Canon, Nikon. Sony váz. Egy busznyi ember jó fotóra éhesen indult el a közeli Lendva hegyre, majd Muraszombaton folytatódott a fotó túránk. Kellemes társaság jött össze és gyorsan eltelt a nap, majd mesélnek a képek amiket hamarosan fel is töltök. Egy dolgot kiemelnék, a Szerelem szigetének nevezett helyen traktorkonvoj vonult át a Murán fákkal megrakottan egy kicsi puritán kompon, helyi parasztokkal színesítve a rakományt. Ez az élmény juttatott eszembe egy videót, amit Tibike kérésére most meg is osztok:
Mozgókép a Hotelről és a környékről, ja és szuper zene :):