page-header

Vera + Szabi

Januári esküvő, vártuk nagyon. Havat nem hozott az időpont, de hideget annál inkább, így a szabadban nem sok időt tölthettünk, csak amennyit muszáj volt. Veráék havas téli fotósorozatot szerettek volna, sajnos a tél másként gondolta és nem adott havat. Addig vártunk a fehér takaróra míg kitavaszodott. Közel 20 fokos melegben fotóztunk, de nem bántuk, ha már ez jutott legalább nem fáztunk. Keszthelyhez közeli helyszíneket jártunk sorra, volt benne fasor, kastély és templom domb szép naplementével. Ezen a környéken nem lehet mellé lőni. Egy pillanatra visszaugranék a januári esküvőre, ahol olyan történt, ami a 10 éves esküvői fotós pályafutásom során soha. A násznép a mártás után, vagyis a vacsora elején már az asztalon táncolt, hát megalapozták a bulit rendesen. Ha így indul a szezon, gondoltuk a szolgáltatókkal, remek évünk lesz. Majd jött a korona járvány. Esküvők nincsenek így örömmel nyúlok vissza Szabiék fotó anyagához, hogy mutassak nektek belőle néhányat. A vírus után remélem, hasonló lendülettel fog folytatódni a esküvők sora, ahogy ez is indult. Hajrá Szabiék!