Babett & Zsolti

A fenyők hazája, Surd volt a kiindulási pontunk, itt kezdtük a fotózást Babettékkel. A karácsonyfa babérokra törő fenyőfák szépen felsorakoztak, mindegyik a legjobb, legszebb arcát mutatta, hogy megfelelő környezetet biztositsa a fotózáshoz. Zsolti otthonosan mozog a területen, talán még nevet is adott már a legszebb fáknak. :) . A fenyőóvodában használatos nevelőeszközöket is felsorakoztattuk, fontos, hogy a pár mindennapjait is meg tudjuk mutatni egy ilyen alkalommal. A permetezőről a láncfűrészről és a gázmaszkról is elmondhatjuk, ilyen körülmények között még nem kerültek bevetésre.
A pincénél folytattuk a napot, ahol a bortermelés rejtelmei és a szépen gondozott szőlősorok kerültek a képekre, Babették mellett. A Hertelendy kastély volt az utolsó állomásunk, ahol kint és bent fotóztunk egészen sötétedésig. A hinta és a medence aratta a legnagyobb sikert, Babett határozott elképzelésekkel érkezett, amit úgy hiszem sikerült megvalósítanunk. A kastélyt körbe járva nem nagyon találtunk olyan helyet ahol ne álltunk volna meg egy kép erejéig. Nem tudom mennyit lehetne ott fotózni, ha a nap nem bukna a horizont alá. Vidám és eredményes napot tudhatunk magunk mögött, amit a lenti kis összeállítás is úgy gondolom igazol.

Sok boldogságot Babett & Zsolti!

_KF_7648 _KF_7656 _KF_7707 _KF_7722 _KF_7754 _KF_7804 _KF_7833 _KF_7842 _KF_7845 _KF_7850 _KF_7865 _KF_7866 _KF_7877 _KF_7898 _KF_7920 _KF_7926 _KF_7937 _KF_7941 _KF_7961 _KF_7981 _KF_8026 _KF_8034 _KF_8051 _KF_8066 _KF_8082 _KF_8099 _KF_8104 _KF_8111 _KF_8143 _KF_8170 _KF_8174 _KF_8177 _KF_8195 _KF_8231 _KF_8275

Recent Posts

Recent Comments

    Archives

    Categories

    Written by:

    Be First to Comment

    Leave a Reply

    Your email address will not be published.


    *